Oldal kiválasztása

Érdekességek a gerincről

Érdekességek a gerincről, a jóga vonatkozásában

Az emberi és az állati gerinc összehasonlítása

A földi emlősökhöz viszonyítva, mi emberek, kicsit mások vagyunk. A felegyenesedés és a két lábon járás teljesen más anatómiát hozott létre, mint az állatvilágban.

A fákon élő főemlősöknek már van némi nyaki görbülete, de nincs ágyéki görbületük, ezért nem kényelmes a számukra folyamatosan a két lábon járás.

 

A majom és az ember gerince közötti hasonlóságok és különbségek.

Az emberi gerinc két görbülete

Mi emberek két görbülettel rendelkezünk:

  • elsődleges (már magzatként,  háti és keresztcsonti szakaszon)
  • másodlagos (születés után fejlődik ki, nyaki, ágyéki szakaszon)

Az elsődleges görbület már a méhben megmutatkozik, ahogy a kisbaba, úgynevezett magzatpózban fekszik a pocakban. A másodlagos görbület a születéskor mutatja meg magát először, ahogy a kisbaba távozik a szülőcsatornán keresztül. Majd fokozatosan fejlődik. Ezt abban látjuk, hogy a baba először elkezdi megtartani a fejét, majd képes lesz magától is egyenesen ülni. A kúszás-mászás, majd a tipegés és járás pedig kialakítja a gerinc ágyéki görbületét. A gerinc végleges formája nagyjából 10 éves kor körül alakul ki.

A pocakban még nem olyan az emberi gerinc görbülete, mint felnőttkorban.

Egyes irányzatokban, ezeket a kúszó-mászó gyakorlatokat felnőttkorban is használják, mivel jótékonyan hatnak az elváltozásokra. Néhány egyszerűbb gyakorlattal akár gerincjóga órán is találkozhatsz.

Babapóz

A jógában a magzati pózra emlékeztető babapózt gyakran használjuk pihenésre, ellazulásra, ami hangsúlyozza a gerinc elsődleges görbületét és arra emlékezteti a testet, amikor még az édesanyánk méhében várakoztunk.
Lehet te is megfigyelted már, hogy ha fáradt vagy, stresszes vagy kimerült, fekve automatikusan veszi fel a tested ezt a pózt, mert így kényelmes és biztonságos lenni.

 

Amikor napi 8-10 órát ülünk, ráadásul nem is megfelelő helyzetben, a gerinc elveszti az egészséges helyzetét. Különösen nagy terhelést kap a deréktáji és a nyaki szakasz. A test először kisebb, majd nagyobb fájdalommal hívja fel a figyelmünket a problémára, amit még sajnos a legtöbb esetben nem veszünk komolyan.

Gerinces dolgok

A gerincsérv

 

Úgy gondolom a mai világ egyik legnagyobb problémája a tűrés. Ezt tanultuk, ezt szoktuk meg. A fájdalmak, feszülések, izomcsomók kialakulását követően a következő problémával is szembesülhetünk: az aránytalan terhelés, és a mozgáshiány hat a csigolyák közötti porckorongokra is, amiből aztán kialakulhat a gerincsérv.
A gerincsérv alattomos betegség, ezért ennyire fontos a megelőzés. Tudjátok miért? Mert kezdeti formájában gyakran nem okoz tünetet.
Azaz ha nem mozogsz és ülsz, az is előfordulhat, hogy drasztikusabb előjelek nélkül egyszer csak zsibbadni kezd a kéz, vagy a láb és megjelennek az erős fájdalmak, akár a mozgáskorlátozottság. Ilyenkor először orvoshoz, gyógytornászhoz érdemes fordulni, a folyamat visszafordításához a jóga már nem elég. A gyógyulás után viszont kimondottan érdemes jógázni, hogy ez többé ne fordulhasson elő. Ennél is fontosabb pedig, a megelőzés, amit soha nem lehet elégszer hangsúlyozni.

A jóga és a gerinc barátsága

A gerincjóga során nyújthatjuk, erősíthetjük a meglazult szalagokat, izmokat, így a terhelés csökken és a fájdalmak is. A mozgás a porckorongok állapotára is jó hatással van. Amíg  a görbületrendszer megfelelő, akkor a gerincre egészséges, természetes terhelés hárul, így védve bennünket számos gerincbetegségtől. A gerinc egészségére életünk végéig figyelnünk kell, pláne ha ülő munkát végzünk, vagy olyan munkát, ahol folyamatosan ismétlődik egy-egy mozdulat. A gerinc mozgásra lett kitalálva és akkor működik megfelelően, ha használjuk.

Kapcsolódó cikkek

Érdekességek a gerincről

Az ülő életmód káros hatásai

Ayurveda típusok

Meditáció kezdőknek

Tippek kezdő jógázóknak

Kezdő jógázók problémái